Eretei neve:Shiba
Angol neve:Shiba
Eredete:Ősi fajta; mintegy 2000 évvel ezelőtt került át Kínából Japánba. Csau-csau és kishu vére folyik ereiben.
Eredeti feladata:Vadászkutya, amelyet madarak, valamint kisebb és nagyobb négylábú állatok vadászatához használtak.
Teste: A shiba zömök kutya, testének hossza csak valamivel (11:10 arányban) nagyobb, mint a magassága. Marja jól fejlett és kissé lejtős, a háta pedig rövid és vízszintes. Magasan tűzött farka a csánkjáig ér, de a kutya felkunkorítva vagy szablya alakban hajlítva a háta fölött tartja. Hasa enyhén felhúzott. Mellkasa mély, bordái szépen íveltek. Lábai egyenesek, csüdjei kissé ívesek. Könyökei szorosan a teste mellett vannak. Combjai hosszúak, mancsai kör alakúak, erősen hajlott ujjakkal. Nyaka vaskos és erős.
Feje: A shiba feje széles, pofája erősen fejlett. A stop határozott, homloka közepén sekély barázda húzódik. Az arcorri rész magas és hegyes, az orrnyereg egyenes, az ajkak feszesek. Kicsi, háromszögletű fülei felállók, s enyhén előredőlnek. Viszonylag kicsi, háromszögletű szemei egymástól távol ülnek. Külső szemhéjai enyhén felfelé emelkednek. A shiba harapása ollószerű.
Marmagassága: A kanok marmagassága 40 cm, a szukáké 37 cm. Ettől az értéktől mindkét irányban 1,5 cm eltérés megengedett.
Marmagasság minimum: 33
Marmagasság maximum: 41
Testtömege: 8-10 kg
Szőrzete: A shiba fedőszőrzete merev és egyenes szálú, aljszőrzete pedig puha és sűrű.
Színei: Megengedett színei a vörös, a szezámmagszínű, a vöröses szezámmagszínű, a fekete és szezámmagszínű, valamint a fekete és cserbarna. A gyakorlatban a vörös, a szezámmagszínű, valamint a fekete-cserbarna a leggyakoribb színezetek. A szemek sötétbarnák.
Alomszáma: 2-3 kölyök
Várható élettartama: 10-14 év
Jelleme: Kiegyensúlyozott, éber, kíváncsi és vidám fajta. Ritkán ugat, de eléggé figyelmes tud lenni. Szorosan kötődik gazdájához, ugyanakkor bizonyos fokú függetlenséget mindig megőriz. Általában eléggé engedelmes, jó az alkalmazkodókészsége, nyugodt, csendes és körültekintő.
Társas viselkedése: A shiba jól kijön más kutyákkal is. Az egy fedél alatt elő szukák jól érzik magukat együtt, de a kanok már kihívóan viselkedhetnek. A shiba egyedül is jól érzi magát, nem unatkozik, de jobban szereti a társat és a társaságot. A macskákkal és egyéb háziállatokkal való együttélés általában nem okoz gondot. A látogatókat kedvesen üdvözli. A gyerekekkel jól megfér, feltéve, hogy azok nem tekintik játékszernek.
Szőrzetápolási igénye: A shiba szőrzete nem igényel túl sok gondoskodást. A kutya igen tisztán tartja magát, szőrzete pedig eleve nem hajlamos a piszkolódásra. Másik nagy előnye, hogy a szőrzet szagtalan. A vedlési időszakban azonban jelentős mennyiségű szőrt hullat, ezért ilyenkor rendszeresen kell kefélni. A karmait röviden kell tartani.
Tanítása: A shiba általában könnyen nevelhető, feltéve, hogy a gazdája tisztában van független jellemvonásaival. A gyakorlatokat célszerű játékkal váltogatni, hogy a kutya számára hosszabb távon is élvezetesek legyenek, és a helyes viselkedést meg kell jutalmazni. A shiba nagyon jól motiválható finom falatokkal. Rendszerint jól alkalmazkodik a körülményekhez, és példásan viselkedik, ha gazdája magával viszi valahová, de „mutatványokra" nem hajlandó, és a hosszú, egyhangú képzéseket sem szereti. Mivel hagyományosan vadászkutyaként használták, előfordulhat, hogy a póráz nélküli séták közben kitör belőle a vadászösztön. Nagyon fontos tehát a „hozzám!" parancs alapos elsajátítása.
Mozgásigénye: Ez a kutya jól alkalmazkodik a gazdájához. Beéri napi három rövid sétával, ha emellett rendszeresen játszhat a kertben, vagy hetente egyszer kihancúrozhatja magát a parkban. De ha a gazdája mindennap kijár az erdőbe, a shiba oda is szívesen vele tart. Mindegy neki, hogy a városban vagy a természetben sétál-e, mindenütt egyformán jól érzi magát; ezért városi környezetben vagy lakásban való tartásra is alkalmas.
Alkalmazásai: Alkalmazkodókészségének köszönhetően ez a kutya szinte mindenütt otthon érzi magát, s bármilyen korú személynek hű társa lehet.